5. Fejezet

Sziasztok! :)
Megérkezett az 5. fejezet is! Bízom benne, hogy ez is tetszeni fog.
Jó olvasást nektek! :) 

5. Fejezet

A Hold halványan bevilágított a fogadó ablakán.
Nem hallatszott semmi más, csak egy halk szuszogás.
Thomas aludt az egyik széken. Feje a vállára billent, békésen szunyókált. 
Miután befejezte a takarítást, leült újságot olvasni, de túl fáradt volt, ezért elbóbiskolt. Az újság kinyitva hevert a földön.
Az egyik oldalon egy borostás képű férfi vigyorgott. Szeme beesett volt, és bőre ápolatlannak tűnt.
A kocsmáros érdeklődve olvasta a cikket a férfiről, amíg el nem nyomta az álom. Próbált az olvasásra figyelni, de valami mindig elvonta a figyelmét.
Egyre csak az ajtó felé pillantott, és várta, hogy mikor látja meg, amint belép. Rettegett attól, hogy megérkezik, és akkor az ő sorsa megpecsételődik. Amikor egy zöld fény a földre taszítja... és ott marad örökre...


Tekintete végigpásztázta az utcát. Karján a nő keze pihent, aki szintén az utat kémlelte. Egyikük sem akart megszólalni, mindketten a gondolataikba mélyedtek.
Pár perc múlva a Nagyúr törte meg a csendet:
- Remélem, most már megnyugodtál, és beszélhetünk. - nézett rá fürkészően.
- Eddig is nyugodt voltam, nem értem, hogy ezt most miért mondod. - vonta fel a szemöldökét, és megállt.
- Nyugodt? Nem is tudtam, hogy valaki képes higgadtan megkínozni egy embert. Látom, hogy ez neked mégis sikerült. Megtaníthatnál rá. - húzta közelebb magához a nőt, és Bella megérezte a férfi leheletét a nyakán, ahogy kellemes bizsergés fut végig a testén.
- Rendben, ha szeretnéd, de azt hittem, hogy már tudod. - nem mert a férfi szemébe nézni, a mellkasához beszélt.
- Fogalmam sincs arról, hogyan kell csinálni. Ez nem az én műfajom. Vagy te azt mondod, hogy egész végig higgadt voltál, miközben a halálba küldted a fiút? - ujjával az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Nem mondom azt, persze, hogy nem voltam az. Tombolt bennem a düh, és csak arra vágytam, hogy megkínozzam. Látni akartam, ahogy szenved a kíntól, amit én okoztam. Hatalmas örömmel töltött el, amikor láttam, ahogy a fájdalom darabokra szaggatja a testét, és legszívesebben még most is azt csinálnám. - Bella olyan nagy beleéléssel magyarázott, hogy az egyik hajfürtje belelógott a szemébe.
Észre sem vette, de már régóta a férfi gyönyörű szemeibe nézett. A Nagyúr újra meglátta bennük azt a vágyat, mint amikor a fiút kínozta. 
Odanyúlt, és elhúzta a tincset, majd óvatosan a füle mögé tette. Bellát kirázta a hideg, mikor megérezte a bőrén a férfi ujjait. Egy pillanatra sem vette le róla a szemét, csak bámulta a káprázatos, kék szemeket. Teljesen elveszett bennük.
Erővel kellett elszakítania a tekintetét a férfiről. Annyira elmélyülten nézte, hogy fel sem tűnt neki, tovább indultak, és ismét egymás mellett sétálnak. 
Ha nem nyugszom le, és hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak, még bajba kerülhetek. - szidta magát dühösen és nem mert a férfire pillantani.
- Itt is vagyunk. - szólt a varázsló, mikor befordultak a fogadó utcájába.
Bella nem felelt semmit, csak görcsösen kapaszkodott a férfi karjába, és ziháltan lélegzett.
- Elmondanád végre, hogy mi a baj? - fogta meg a nő vállát, és egy kicsit megrázta, hogy végre magához térjen.
Bella - mikor a tekintete ismét találkozott a férfiéval - csak zavarodottan pislogott, és meg sem tudott szólalni. Amikor újból belenézett a tengerkék szempárba - ami most sötétnek tűnt -, érezte, amint elszáll belőle minden erő, és a testén végigfut a már jól ismert, kellemes borzongás. 
Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de amikor a férfi szemébe néz, nem tud semmi másra koncentrálni, csak arra, hogy gyönyörködjön a földkerekség legszebb szempárjában.
- Bella? Hallod, amit mondok? - szólongatta a Nagyúr, de ő még mindig csak kábultan bámult maga elé. - Bella, jól vagy? Kérlek, mondj már valamit! Az előbb is kérdeztelek, de nem voltál hajlandó válaszolni.
- Ne haragudj, nem tudom, hogy mi van velem. Nem szoktam ilyen szétszórt lenni. - szólalt meg végre, és nagyon próbálkozott azon, nehogy a férfi szemeibe nézzen, mert akkor megint elveszíti az irányítást a teste fölött.
- Nem tudom, én nem láttalak eddig szétszórtnak, de még mindig nem feleltél a kérdésemre. Ez is olyan, mint amikor a nevedet kérdeztem, akkor is csak egy óra elteltével válaszoltál rá. 
- Tudom, biztos nagyon eleged van már belőlem, de nincs semmi baj, komolyan mondom. - pillantott fel rá, és próbált meggyőzően nézni, közben azon is nagyon igyekezett, hogy el ne ájuljon.
- Próbálok hinni neked, de nem igazán sikerül. Tudom, hogy titkolsz valamit előlem, de van egy dolog, amit neked is tudnod kell. - nem folytatta, csak nézte a nőt.
Bella elbámult a férfi válla felett, de nem akarta, hogy a férfi megint megkérdezze, mi a baj, ezért óvatosan a szemébe nézett, és mélyeket lélegzett.  
- Mi-mire gondolsz? - dadogta, mert ismét hatalmába kerítette az a különös érzés.
Nagyon úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknom ehhez. Ez egy darabig így lesz, ha a közelében maradok. - sóhajtott fel, miközben magában ezen gondolkozott.
- Szóval nem is sejted, hogy mire céloztam. Nincs semmi ötleted? - kérdezte, és halványan elmosolyodott.
A nő megrázta a fejét, erre folytatta.
- Előttem nincsenek titkok. Előbb vagy utóbb kiderülnek, és általában előbb. - Bella azt hitte, hogy sokkal több mindent fog mondani. Nem erre számított, de volt ebben a pár szóban valami, ami egy kicsit megijesztette, mert a férfi olyan kísértetiesen mondta, hogy a hátán végigfutott a hideg.
A varázsló már nem szentelt több figyelmet a nőnek, lassan elindult a fogadó ajtaja felé. Bella követte.
Thomas még mindig mélyen aludt a széken. A férfi óvatosan belesett az ablakon, és mikor meglátta a pultost, ismét az a gonosz vigyor ült ki az arcára. Tudta, hogy várni fogja, ezért sem lepődött meg... 
- Nem megyünk be? - kérdezte Bella, miközben rátette a kezét a kilincsre. Épp be akart nyitni, mikor a férfi megfogta a csuklóját és elhúzta őt az ajtótól.
- Még egy kicsit kint maradunk. Meglepetést tervezek Thomas számára. - az arcára ismét kiült az a csibészes mosoly, ami Bellának annyira tetszett. - Vagy talán nem emlékszel? Nem teljesítette a parancsomat.
A nő nagyon is jól emlékezett rá, hiszen ő jött el a fogadóból a pultos tiltakozása ellenére. A Nagyúr szavai is a fejében voltak... 
Részesítsük Thomast, ugyanilyen csodálatos élményben...
- Emlékszem. - csak ennyit mondott, teljesen lefoglalták a gondolatai. Ha ezt mondta, akkor őt is meg fogja ölni, Bella ebben biztos volt.
A férfi még mindig az alvó kocsmárost figyelte, nem is pislogott, annyira koncentrált. Jobb keze a zsebében volt, a boszorkány már várta, hogy mikor rántja elő a pálcáját, de ő meg sem moccant, csak bámult befelé.
Egy ideig mindketten csak álltak némán, aztán a férfi határozott mozdulattal elindult az ajtó felé, és kinyitotta.
Amint belépett, állott szag csapta meg az orrát. Alkohol és tisztítószer szag kavargott a helyiségben.
Megfordult és intett Bellának, hogy ő is jöjjön be. 
Thomas ugyanolyan békésen aludt, mint eddig. Nem érzékelte a veszélyt, ami most két ember formájában körülvette őt.
A Nagyúr nagyon halkan - hogy ne csapjon zajt -, elindult felé, közben elővette a pálcáját a zsebéből, és maga elé emelte, mintha meg akarta volna védeni magát. Pedig a férfi fegyvertelen volt, de ő mégis úgy érezte, hogy nem árt az óvatosság.
Bella közben végignézett a teremben. A pult fölött egy hosszú polc díszelgett, Thomas odatette a tiszta, elmosott poharakat. A földön volt egy felmosó és egy edény, amiben félig ért a víz.
Szóval takarított. Legalább erre jó, ha már másra nem képes. - a férfi megvetően felhúzta az orrát, mikor a ráncos arcra nézett. - Én sosem fogok így kinézni, örökre ilyen maradok. - ettől a gondolattól ismét mosolyognia kellett. Nem tudta miért, de mióta felbukkant Bella, egyfolytában csak mosolyog.
A nő ismét észrevette azt a különleges mosolyt.
Biztos kitalálta, hogyan végez vele. És azt én is látni szeretném.
A Hold fénye megvilágította az egész helyiséget. A Nagyúr mögött ott sötétlett az árnyéka. Amikor arrébb lépett, az árnyéka rávetült a férfi arcára, aki végre elkezdett ébredezni. Megrebbent a szeme, és a fejét felemelte a válláról.
A varázsló alig várta ezt a pillanatot, azt hitte, hogy sosem fog felébredni. Felkelthette volna, de azt akarta, hogy megijedjen, hogy halálra rémüljön.
A pultos kinyitotta a szemét, és azon nyomban felkiáltott:
- Nagyúr! Máris visszaért? Én, én... - dadogta, teljesen megbénult a rémülettől.
- Nyugalom, Thomas. Nincs semmi baj, vagy talán ennyire ijesztő vagyok? - mosolygott rá az öregre, aki azt sem tudta, hogy jelenleg hol van.
- Nem, dehogyis ijesztő, uram. - hebegte, aztán észrevette a férfi mögött álló nőt.
- Kisasszony, örülök, hogy Ön is itt van. Hogy telt a séta, sikerült vennie ajándékot a kedves nővérének?
- Amint látja, nem. - válaszolta ridegen Bella, még mindig nagyon ellenszenves volt számára a férfi.
- Elég a bájcsevejből, Thomas. - emelte fel a hangját a varázsló, mire Thomas levegőt venni is elfelejtett. - Ennél sokkal fontosabb dolgunk van, ugye Bella? - kérdezte a nőtől, de nem fordult hátra.
Bella nem mert válaszolni, tudta, hogy a férfi ezt nem azért kérdezte, mert választ vár, költői kérdésnek szánta.
- Parancsoljon velem, Nagyúr. - suttogta Thomas és lehajtotta a fejét.
- Ne aggódj, arra is sor kerül majd. Ha még képes leszel rá... - nézett keményen a szemébe, és a pultos vadul lobogó tüzet látott benne. 
Jól látta, a férfi most nagyon dühös volt, minden erejére szüksége volt, hogy türtőztesse magát.
- Bella, kérlek gyere ide. - mondta a férfi érzelemmentes hangon, legalábbis annak szánta, de a nő mégis kihallotta belőle, hogy mennyire dühös. Ezért sem várt, azonnal a férfi mellett termett.
- Nem szeretném sokáig húzni az időt. Egyetlen dolog van, amit tudnod kell. - megállt a mondat közepén, megvárta, amíg Thomas teljesen elsápad a félelemtől.
- Hallgatom, Nagyúr. - hajtotta le a fejét ismét, megadóan.
Nekem már úgyis mindegy. Már csak perceim vannak hátra. - sóhajtott fel, majd a férfire emelte a tekintetét.
- Az életeddel játszol. - jelentette ki a varázsló, de ezt az öreg nagyon jól tudta, nem mondott újat. - De még van választásod, eldöntheted, hogy kinek az oldalán vagy.
- Mindig a te oldaladon, Nagyúr. - motyogta maga elé a férfi.
- Azért mondod ezt, mert tudod, hogy ezt akarom hallani. De nem ez az igazság. Ne feledd, hogy honnan mentettelek ki, és hová juttattalak, ezt jól vésd az eszedbe.
- Jól tudom, Nagyúr. - bólintott a férfi.
- És ne helyeselj itt nekem! Tudod, hogy ki nem állhatom. - emelte fel a hangját, miközben közelebb lépett hozzá.
Thomas már egész testében remegett.
Öljön meg! Ezerszer jobb a halál, ennél a megaláztatásnál.
- Szóval a halálra vágysz. Ne aggódj, hamarosan megkapod. - mondta, miközben pálcáját a férfi mellkasára szegezte.
Bella mosollyal az arcán figyelte a férfi mellkasának feszülő fegyvert, és magabiztos gazdáját, aki gyilkos tekintettel nézte a rettegő kocsmárost.