17. Fejezet

Sziasztok! :)

Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért két hétig nem hoztam részt. Néhány napig nem voltam gépközelben, aztán a gépem nem akart rendesen működni. De most már itt van a legújabb rész! :D Remélem, hogy kárpótolni tudlak titeket vele, és tetszeni fog.

A többi részt megpróbálom időben hozni.

Jó olvasást! :)

17. Fejezet

Bella egy hatalmas ásítás kíséretében nyitotta ki szemeit. Pislogott néhányat, majd felült az ágyban. Tekintete végigsiklott a szobán, a napsugarak rávetültek a falra. Kinézett az ablakon. Csodálatos látvány tárult a szeme elé. Hajnalodott, madarak csicseregtek, teljes nyugalom uralkodott. Azt kívánta, hogy a lelkében is ugyanilyen béke legyen, de bármennyire is próbálta, gondolatai újra és újra visszakalandoztak a néhány héttel ezelőtt történtekre.

Az asztal felé pillantott, keze dühösen szorult ökölbe, ahogy eszébe jutott Rose. Ajkait egy vonallá szorította, most nem akart a nőre gondolni, sokkal fontosabb dolga volt ennél.

Gyorsan felöltözött, majd ismét elővette a kis levelet, amit Voldemorttól kapott egy héttel ezelőtt. Óvatosan kivette a borítékból, majd leült az ágy szélére, és olvasni kezdett.

Kedves Bellatrix!

Remélem, jól vagy és minden rendben van a fogadóban.

Először is elnézésedet kérem, amiért az utóbbi időben alig találkoztunk. Több személyes ügyet kellett elintéznem, most is egy kis faluból üzenek neked. Tudom, megígértem, hogy gyakrabban leszünk együtt, azért hogy megismerjük egymást, de mint mondtam, közbejött néhány dolog, ami nem várhatott halasztást.

Nem is szeretnélek a magánéletemmel untatni, teljesen más miatt írok most neked. A jövőben megpróbálok több időt szakítani rád, és szeretném, ha hinnél nekem. És hogy bebizonyítsam szavam és azt, hogy tényleg veled akarok lenni, van egy ajánlatom a számodra. Pontosabban egy meghívás. Halloween este megrendezésre kerül egy kisebb összejövetel. Előre leszögezem: nem kötelező eljönnöd, nem akarok rád erőltetni semmi olyat, amit nem akarsz, ahogy eddig sem tettem, de nagy örömöt okoznál, ha elkísérnél. Természetesen Narcissa-t is meghívhatod, én Jason-t kértem meg, hogy jöjjön el velem. Nem leszünk sokan, csak a fontosabb emberek. A ruha miatt ne aggódj, aznap délután mindketten kaptok majd egy ilyen alkalomra illő kosztümöt. Szinte látom magam előtt, ahogy tiltakozni próbálsz emiatt, de kérlek, fogadjátok el tőlem kárpótlásként.

Egyetlen dolog van még, amit még el szeretnék mondani. Ha úgy döntesz, hogy nem jössz el, kérlek, bagolypostával üzenj. Thomas tudja a jelenlegi címem, majd ő megmondja neked.

Nem is szeretnélek tovább feltartani. Bízom benne, hogy elfogadod a meghívásomat, és egy kellemes estét fogunk eltölteni együtt. Még egyszer mondom: a te döntésed, hogy eljössz vagy sem. Nagyon reménykedem, hogy igen, mert úgy érzem, még mindig van köztünk egy kis nézeteltérés és még azóta is haragszol rám. Azt hiszem, ez a parti alkalmas lenne arra, hogy mindketten ellazuljunk, és egy jót beszélgessünk.

Jól gondold át, nagyon boldog lennék, ha megajándékoznál ezzel az estével és esetleg egy tánccal is. Ne aggódj, nem vagyok falábú, majd meglátod, ha részesítesz abban a különleges kegyben, és elfogadod tőlem a táncot.

További szép napot,

Voldemort nagyúr

Bella ajkain még sokáig játszott az a bamba vigyor, amit a férfi utolsó mondata váltott ki belőle. Mindközül ez a tulajdonsága tetszett neki nagyon. Az, hogy szinte minden helyzetben ki tud találni valami viccet, amivel érdekessé teheti a beszélgetést. Azonban a mosoly másodperceken belül lehervadt az arcáról.

A napsugarakat sötét felhők váltották fel az égen. Bosszankodva tette vissza a helyére a levelet, majd odasétált az ablakhoz.

Az én hangulatomat tükrözi. - gondolta, amint a szürke fellegekre emelte a tekintetét. - Az egyik pillanatban úgy érzem, jól vagyok és ragyogok, mint a Nap, a másikban pedig mindent elérhetetlennek és lehetetlennek vélek. Ezen változtatnom kell, nem lehetek ilyen bizonytalan. Sem az érzelmeimben, sem pedig a döntéseimben. Megbízható emberre van szüksége, olyanra, akire mindig számíthat, aki nem hagyja ott, és akiben feltétel nélkül megbízik. Én akarok lenni ez a személy, és mindent meg fogok tenni, hogy ezt valóra váltsam.

Teljesen belemerült a gondolataiba. Mindig ezt történik vele. Ha egyszer enged az érzelmeinek, akkor képes órák hosszát azzal tölteni, hogy gondolkodik. Általában akkor hagyja abba, amikor már nem képes elviselni azt a sok dolgot, ami ennyi idő alatt átvillan a fején. Ilyenkor próbálja megtisztítani az elméjét, és nem gondolkodni rajta. Legalábbis a következő alkalomig nem. Mert abban az egy dologban száz százalékig biztos, hogy mindig lesz újabb és újabb pillanat, amikor ez bekövetkezik.

Jelen pillanatban is volt valami, amin nagyon elkezdett agyalni. A közelgő Halloween-i ünnepség. Amikor először elolvasta a férfi levelét, az első gondolata az volt, hogy nem megy el. Túl büszke ahhoz, hogy elmenjen és mindenkinek azt az arcát mutassa, ami nem is ő. De most, hogy már többször is kezében volt a levél, komolyan elkezdett gondolkodni az ajánlaton. Több dolog is volt, ami miatt nem akart elmenni. Az egyik az, hogy Voldemorttal még mindig nem rózsás a viszonyuk.

De írta a levélben, hogy rendezni szeretné a nézeteltérésünket. És olyan kedves tőle, hogy meghívott, gondol rám.

Egy valami, pontosabban valaki miatt nem akart elmenni.

Azzal a lehetőséggel is számolnom kell, hogy őt is meghívja, hiszen jó barátok, mint ahogy kedves Rose is állította.

Ismét forgatnia kellett a szemét a gondolatra. Önkéntelenül is eszébe jutott néhány mondatfoszlány, amit a nő nem éppen szívélyesen vágott a képébe.

Engem beavat a dolgaiba. Ne lepődj meg, ha téged egyszer csak eltaszít magától, ahogy mindenki mással is tette, akik nem voltak elég értékesek ahhoz, hogy a bizalmába fogadja őket. Még hallani fogsz felőlem, és jól hegyezd a füled, mert ki tudja, hogy mik fognak kiderülni rólam. Nem vagy alkalmas arra, hogy az élete része legyél. El sem tudom képzelni, hogy mit lát benned. Addig jó, amíg nem ismersz, mert ki tudja, mi fog történni akkor, ha megismered az igazi énem.

Borzongás futott végig az egész testén, ahogy maga elé képzelte Rose fekete szemeit. Határtalan ellenségesség áradt belőle. Csak azt nem tudta felfogni, hogy miért. Most ismerték meg egymást, semmit sem tudnak a másikról, és ez a nő egyszer csak beállít minden szó nélkül, és kijelenti, hogy ő nem méltó ahhoz, hogy a férfivel legyen.

Majd meglátjuk, hogy ki az erősebb, és ki tudja legyőzni a másikat.

Ezt is Rose mondta, és azóta is ezen gondolkozik, mert azzal teljesen tisztában van, hogy ez nem tisztességes verseny lesz. Tudta, hogy ő halál-komolyan fogja venni… És ezt talán szó szerint is lehet venni.

Képes lennél megölni őt Voldemortért? Csak azért, hogy te legyél vele, és ne ő. Azért, hogy te fejezd be a feladatot, amibe már ő belekezdett. Te is megpróbálnád előcsalogatni azokat a jegesre és kőkeménnyé fagyott érzelmeit? Feláldoznád magad egy lelkileg sérült és teljesen összetört férfi miatt, akit alig ismersz? Megtennéd életed legnehezebb lépését? Vállalnád annak a kockázatát, hogy talán téged is összetör és semmi nem lesz már olyan, mint előtte? Nincs biztosíték arra, hogy sérülés és fájdalom nélkül megúszod, és arra sem, hogy egyáltalán sikerül visszahoznod ezt a férfit az életbe. Jól gondold meg! Érdemes belevágni?

Lehunyta a szemét, az érzelmek hatalmas erővel zúdultak rá és áradtak szét a testében. Amikor kinyitotta, érezte, hogy könnyek égetik szemeit, ajkain viszont ismét megjelent az a kis mosoly. Minden habozás nélkül tudta a választ. Olyan földöntúli erővel csapott le rá, hogy szinte alig kapott levegőt. Tudta, mit kell tennie, és ettől a döntéstől senki és semmi nem tántoríthatta el.

Igen. Bármit megtennék érte. Nem tudom elmagyarázni, miért érzek így, egyszerűen tudom, hogy segítenem kell neki. Nem hagyom, hogy Rose legyen az, aki ezt megteszi. Most már tudom, hogy miről szól ez a fogadás és a kihívás. Arról, hogy melyikünknek sikerül eredményt elérnie, és arról, hogy ki fog kiváltani belőle érzéseket. Az a legfontosabb, hogy Voldemort beismerje, igenis érez, és nem szívtelen. Akár boldogságot, akár fájdalmat. Az idő nem számít. Az, hogy mennyi idő alatt fogjuk ezt elérni. Csak a végeredmény a fontos. És az, hogy kinek fogja bevallani azt, amit talán senki sem tud. A féltve őrzött titkait és mélyre eltemetett érzelmeit.

Ezen nem is gondolkozott többet. Már döntött, és nem fogja megmásítani a tervét. Egy hatalmas, mindent megrázó dörgés térítette magához. Rázkódott egy kicsit, majd elfordult az ablaktól, és leült az asztalhoz. Egyetlen dolog volt, ami nem hagyta nyugodni, és ezt minél hamarabb meg kell tudnia, és nem mástól, mint Voldemort nagyúrtól. Csakis ő is tud nyílt, és őszinte választ adni, hiszen róla van szó. Ezt is Rose mondta, és nem tudta elképzelni, hogy miről beszélt. Annyival tisztában volt, hogy valami szörnyű, fájdalmas és megrázó dolog lehet, de hogy mi, arról fogalma sem volt. Próbált visszaemlékezni, hogy a nő hogyan fogalmazta meg. Hamarosan eszébe is jutott.

Van szíve, és tele van érzelemmel! Azért nem meri kimutatni őket, mert történt vele valami komoly dolog évekkel ezelőtt, még gyerekkorában, emiatt lett zárkózott, és mindenkit eltaszított magától, de attól még vannak emberi érzései. Csak fél kimutatni őket, retteg attól, hogy valaki ismét összetöri lelkileg, ezért mutatja mindenkinek azt a hűvös, szívtelen arcát. Lehet, hogy nem hiszed, de majd én bebizonyítom, hogy igen is érző lény!

Nem tudta eldönteni, hogy Rose vajon tudja, hogy mitől lett ilyen. Azt, hogy mi az a valami komoly dolog.

Ez sajnos nem derült ki, de olyan elkeseredéssel mondta, hogy Bella sejtette, ő is csak a sötétben tapogatózik.

Nagyon zárkózott és visszahúzódó volt akkoriban. Magának való embert volt, aki nem engedett közel magához senkit. Talán én voltam az a nagyon szerencsés kivétel, akivel megosztott néhány személyes dolgot magáról, de mást nem fogadott a bizalmába. A mai napig sem tudom, hogy miért.

Minél több gondolat jutott az eszébe, annál jobban kezdte megérteni a dolgot.

Szóval ő sem tudja, hogy mi történt vele valójában. Nehéz dolgom lesz. Ha őt már évek óta ismeri és alig osztott meg vele valamit, akkor nekem sem fog mondani semmit. Kivéve, ha…

Ismét hallotta, ahogy a férfi a fülébe suttogja azokat a szavakat.

Bízz bennem, és elnyered a bizalmam.

És akkor rájött! Hiszen Voldemort ezt várja el tőle. Meg kell bíznia benne, és akkor beavatja őt a titkaiba, engedi, hogy az élete része legyen. Félre kell tennie minden kétséget és félelmet, és vakon meg kell bíznia benne. Nem lesz egyszerű, de képes lesz rá. Ha azt megteszi, nyert ügye van, és így talán Rose-t is legyőzheti.

Hatalmas vigyorral az arcán felpattant, most örömkönnyek égették az arcát. Még egyszer utoljára végighordozta tekintetét az utcán, nézte az ablakon csordogáló esőcseppeket, majd határtalan boldogsággal a lelkében elindult le, a földszintre. Az élete óriási fordulatot vett abban a pillanatban, amikor elhatározta, mit fog tenni, de nem bánta. Minden áron valóra fogja váltani a tervét, és legyőzi Rose-t.

- Igyekezz már, Bella! El fogunk késni! - toporgott az ajtóban Narcissa. Enyhe rosszallással nézett a húgára, mert az egész nap a rendelkezésére állt, hogy elkészüljön, ő mégis mindent az utolsó pillanatra hagy.

- Jaj, nyugodj meg, Cissy! Tudod, hogy én mindig kések mindenhonnan, most sem lesz másképp. - mondta, miközben a haját igazgatta a tükör előtt. Szemei különös fénnyel csillogtak, loknikban lógó éjfekete fürtjei tökéletesen keretezték arcát. Úgy döntött, most egy kicsit kisminkeli magát, annak ellenére, hogy nem szokta. Hiszen ez egy Halloween-i buli lesz, ilyenkor jól jön egy kis álarc. Bár nem értette, hogy Voldemort miért ilyen ruhát kölcsönzött neki, egyáltalán nem keltett ijesztő hatást. Sőt, egyenesen angyalian nézett ki abban a ruhában. Ugyanis egy hófehér, térdig érő, fodros ruhát viselt. Fekete haja ellensúlyozta egész megjelenését, kiemelte az arcát.

- Biztos, hogy jó lesz ez a ruha? - fordult a nővére felé. - Jól nézek ki?

- Csodásan festesz. Bár azt be kell vallanom, hogy amikor megláttam, milyen ruha lesz rajtad, eléggé meglepődtem, mert egyáltalán nem ilyenre számítottam. Nem lenne baj, ha ezt egy másik alkalommal vennéd fel, de ez nem nagyon illik egy Halloween-i mulatsághoz. Ezen kívül nincs vele gond, csak számomra elég furcsa, hogy egy ilyen színű kosztümöt kölcsönzött neked. - fejtette ki a véleményét, miközben a nyakában lógó ékszert forgatta az ujjai között. Ugyanaz a nyaklánc volt, amit a szüleitől kapott haláluk előtt, és emiatt az ékszer miatt veszett össze testvére és Voldemort. A férfi neki egészen más színű ruhát ajándékozott. Az övé halványlila volt, ugyanolyan fodrokkal, mint amilyen Bellának is volt.

- Hát igen, ezt én sem értem. - csóválta a fejét. - De most komolyan, így menjek egy ilyen buliba? - nézett végig magán, majd ismét a nővérére pillantott. - Mindenki ki fog nevetni. Az összes ember valami ijesztő jelmezben fog megjelenni, én meg teljesen ki fogok tűnni a tömegből. Legalább a tiéd nem olyan feltűnő, az enyém viszont világítani fog a sötétben. - aggodalmaskodott, amit Narcissa már egyre nehezebben viselt el. Indulniuk kellett, különben tényleg el fognak késni.

- Igen, igazad van, de kérlek, menjünk. Jason már odalent vár. - Bella figyelmét nem kerülte el, hogy felcsillant a szeme, amikor kimondta a férfi nevét.

- Lehet, hogy jobb lenne, ha én nem mennék. - mondta halkan, és ez volt az, amit már azóta be akart vallani neki, mióta megkapta a levelet.

- Jaj, Bella, kérlek, ne kezdd! - kiáltott fel, majd odament hozzá, és megfogta a kezét. - Figyelj, szerintem nagyon kedves és figyelmes gesztus volt tőle, hogy meghívott. Azt hiszem, ezzel szeretne egy kicsit kiengesztelni, amiért szinte alig találkoztatok. Megkaptuk ezt a két gyönyörű ruhát, azt leszámítva persze, hogy a színe nem éppen megfelelő, de akkor is szépek. Neked is jól esne egy kis kikapcsolódás, és biztos örülnél, ha újra láthatnád őt, mert ő is azért hívott meg, mert találkozni szeretne veled. Szóval, ne keress kifogásokat, egyszerűen engedd el magad, és kapcsolódj ki. Egyébként is, mi okod van arra, hogy ne gyere el? Vagy miért nem akarsz eljönni? - szemeit mélyen Belláéba fúrta, aki ha akarta volna sem tudta elszakítani a tekintetét az övétől.

Amiatt a tolakodó és idegesítő nőszemély miatt! Nagyon remélem, hogy Voldemort nem hívta meg, mert nem örülnék, ha Cissy találkozna vele. Épp elég, ha én ismerem, egyelőre nem akarom, hogy tudjon róla.

- Bella, kérlek, válaszolj! - rázta meg a vállát. - Jó, ha nem válaszolsz, az azt jelenti, hogy nincs is kifogásod, szóval indulás! - fogta kézen, és elkezdte kifelé húzni őt.

Nem mondhatom el neki! És egyébként is, mit mondhatnék? Voldemort egyik régi barátja megjelent és kötöttünk egy fogadást, hogy ki fogja előbb bebizonyítani azt, hogy vannak érzelmei! Teljesen bolondnak nézne, nem értené meg. - gondolta, miközben rótták lefelé a lépcsőket.

- Jó estét! - köszönt nekik Thomas, aki éppen asztalt törölt egy koszos ronggyal. - Csak azt szeretném mondani, hogy érezzék jól magukat, és ma éjjel ne törődjenek semmivel! Ilyenkor mindenki ünnepel, és gondtalanul vigad. - mosolygott rájuk jókedvűen.

- Meg kéne fogadnod a tanácsát. - morogta Narcissa a fülébe, mire Bella csak a szemét forgatta.

- Köszönjük. - szólalt meg ő is. - Viszlát, és jó éjszakát!

Thomas biccentett feléjük, majd folytatta a takarítást.

Odakint már kezdett sötétedni, de néhány helyen még látszódott a lebukó Nap fénye. A fogadó előtt állt egy fiáker, mellette pedig egy világosbarna hajú férfi elmélázva nézte az eget.

Amikor észrevette, hogy közelednek, rájuk villantott egy mosolyt.

- Hölgyeim, fantasztikusan néznek ki! - nézett végig a két nőn. Különösen Narcissa-t nézte meg, aki azonnal el is pirult a férfi forró pillantásától.

- Köszönjük. - felelte cérnavékony hangon, és esze ágában sem mert Jason szemébe nézni.

- Szerencséd, hogy nálam van a pálcám, különben felgyulladnál most rögtön, és nem lenne itt senki, hogy eloltsa a tüzet. - mormogta az orra alatt Bella, amitől a nő még vörösebb lett.

- Parancsoljanak! - intett a hintó ajtaja felé Jason, majd mindkettőjüket felsegítette. Amikor megérintette Cissy kezét, a nő azonnal érezte a finom borzongást, amit általában érezni szokott a férfi közelében.

Az út nyugodtan telt, csak a kocsi zötykölődését és a lovak nyerítését lehetett hallani. Minden házra kiaggatták az ilyenkor szokásos díszeket, a töklámpásokat, és lebegő szellemeket.

A fiáker hamarosan fékezett, majd megállt. Bella próbálta lelassítani az egyre hevesebben dübörgő szívverését, de nem igazán sikerült neki. Képtelen volt megnyugodni, az a tudat, hogy talán Rose is itt lehet, teljesen megbénította és egyre csak idegesebb lett tőle. Ráadásul attól sem lett nyugodtabb, hogy tudta, találkozni fog Voldemorttal. Bármennyire is látni akarta a férfit, félt ettől a találkozástól, mert nem tudta, hogy mi fog kisülni belőle, és ez is csak rontott a már amúgy is rossz hangulatán.

- Ne aggódj, jól fogjuk érezni magunkat. - szólalt meg Narcissa, mikor látta, hogy a testvére mennyire feszeng mellette.

- Remélem is. - sóhajtott egyet.

Jason leugrott a bakról, majd kinyitotta nekik az ajtót.

- Menjenek be nyugodtan. - mutatott a régi, fekete vaskapu felé. - Én is megyek, csak gyorsan leparkolok valahová. - mondta, azzal már újra a kocsin volt, és elhajtott.

- Gyere, nézzünk szembe a sorsunkkal. - mormolta Narcissa.

Bella csak bólintott, akkora gombóc volt a torkában, hogy nem tudott megszólalni.

Nyugodj már meg! Ez csak egy parti, ne reagáld túl! Érezd jól magad, és ne foglalkozz azzal az ostoba nővel! Voldemort veled akar találkozni, azért hívott meg, és nem azért, hogy azzal a nővel legyen. Lazíts, és engedd el magad! - tudatalattija egyre csak ezt duruzsolta a fejében.

Beléptek a kapun, és persze az összes tekintet rájuk szegeződött. Miért is ne tudnának másfelé nézni? Ez mindig így szokott lenni, ezt ők is jól tudták, de eléggé zavarta őket. Tettek néhány lépést befelé, szerencséjükre már csak egy-két szempár méregette őket. Nem is csoda, hogy mindenki őket nézte. Szinte minden emberen fekete jelmez vagy kosztüm volt, csak ők ketten viseltek ilyen világos öltözetet.

- Látod, mondtam, hogy mindenki ki fog nevetni. - szűrte fogai közt a szavakat Bella. - Csak nevetségessé tesszük magunkat. Voldemort akart ilyen helyzetbe hozni minket, ami sikerült is. - morgott még mindig az orra alatt.

- Nem hiszem, hogy ez volt a célja. Talán csak azt akarta, hogy kitűnjünk a tömegből. - súgta vissza neki, majd körbehordozta a tekintetét a vendégeken. Már messziről jól látszódott, hogy mind jómódúak, ráérnek részt venni ilyen partikon.

- Én eléggé furcsán érzem magam. Ez egyáltalán nem a mi világunk. - intett a gazdag tömeg felé.

- Igazad van, de ők ezt nem tudják, és nem is kell megtudniuk. Csinosak vagyunk, senki sem mondaná meg, hogy nem vagyunk annyira gazdagok.

- Persze, nem mondanák meg, de látják, hogy nem Halloween-i jelmez van rajtunk, ami számukra azt is jelentheti, hogy nincs elég pénzünk, hogy vegyünk egy ilyen alkalomra illő ruhát. - a hangja egyre dühösebbé vált, szinte már kiabált.

- Kérlek, Bella, halkabban! - korholta. - Már így is elegen néznek, ne vondd magunkra még jobban a figyelmet.

- Jó, bocsánat, ne haragudj. Csak annyira bosszant ez az egész. - fújt egy nagyot.

- Elhiheted, engem is. De most próbáljunk meg alkalmazkodni a helyzethez. Hiszen, tudod. Számunkra nincs lehetetlen. - vigyorgott rá, mire az ő szája is a füléig ért.

Bella már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor valaki más kezdett beszélni.

- El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányzott ez a hang! - búgta egy férfi a háta mögül, és szinte áramütésként érte őt ez a hang, olyan rég hallotta.

Tátva maradt a szája, amikor megfordult. Narcissa is csak egy döbbent hangot hallatott. Voldemort talpig hófehér ruhában, egy kicsit kócos hajjal - ami kifejezetten jól állt neki -, és ragyogó tengerkék szemekkel figyelte őt.

- Talán ennyire tetszem? - vigyorgott csupa fogmosollyal. - Tudtam, hogy így fogsz reagálni, ha meglátsz, hiszen ez nem egy szokványos Halloween-i öltözet. Nem akartam, hogy csak te gyere fehér ruhában, ezért én is ezt választottam. Remélem, nem baj. - megint azon a hangon beszélt, amitől Bella teljesen elgyengült.

- Nem, dehogy. Nagyon szép ruha. - motyogta.

- Bíztam benne, hogy ezt fogod mondani, és abban is, hogy eljössz, és szerencsére meg is érkeztél. Gyönyörű vagy. - suttogta, és egyre közelebb ment hozzá.

- Köszönöm. - nyögte, mást nem is tudott volna mondani.

Ne nézz a szemébe! Ne nézz a szemébe!

Csakis ezt ismételgette magában, mert nagyon jól tudta, mi történne, ha csak egy pillanatra is elveszne a férfi csodálatos szemeiben.

- És neked is tetszik a ruha, Narcissa? - a férfi kérdése rántotta vissza a valóságba.

- Igen, egyből megszerettem, köszönöm. - felelte. - Csak azt nem értettük Bellával, hogy miért pont ezeket, a világos színeket választottad, de mindkettőnknek nagyon tetszik.

- Higgyétek el, megvolt az okom arra, hogy ezt válasszam. Talán azért, hogy egy kicsit kitűnjetek a tömegből. - mondta. Narcissa amolyan ’én megmondtam’ pillantással nézett Bellára, aki csak némán bámult maga elé.

- Nos, akkor tegyünk egy kis sétát. Nagyon szép az idő, ahhoz képest, hogy hamarosan itt a tél. - odanyújtotta a karját Bellának, aki félszegen és elpirulva belekarolt.

Jason lépett melléjük.

- Minden rendben? - kérdezte tőle Voldemort.

- Igen, uram. Leparkoltam a fiákert.

A férfi bólintott, majd így szólt.

- Rendben. Gyere, tarts velünk te is. - fejével Cissy felé biccentett.

- Szabad? - kérdezte Jason a nőtől, aki ugyanúgy reagált, mint a testvére. Lassú köröket tettek meg a kertben. Egy hatalmas, gótikus stílusú ház magasodott föléjük.

Bella egész végig azon gondolkozott, hogy mit fog mondani, ha beszélgetésre kerülne sor, de nem úgy tűnt, mintha a férfi beszélni akart volna. Méltóságteljesen és magabiztosan lépdelt mellette, felszegett fejjel. Bella is próbálta utánozni, hogy ő is olyannak tűnjön, mint a férfi.

- Jó estét, Nagyúr! - köszönt rájuk egy kopaszodó férfi.

- Jó estét, David! - bólintott.

- Nem akarok zavarni, csak a házimanó ügyében szeretnék érdeklődni. Ha jól tudom, körülbelül két hónappal ezelőtt megbíztad Calahan-t, hogy hozzon neked egy hűségesen szolgáló házimanót, de mint megtudtam, nem sikerült neki. - tisztelettel beszélt a férfihez. Az egyből látszott, hogy már régóta ismeri.

- Igen, megbíztam őt ezzel a feladattal, és három hetet adtam neki. Azóta sem teljesítette a kérésemet. De ne aggódj, megkapja a méltó büntetését. - a hangja egyre halkult, fenyegetés hallatszódott ki belőle. Bella megborzongott ettől a hangtól, nagyon nem szerette, ha ilyeneket mond. Halálra rémült, mert tudta, hogy Voldemort sosem dobálózik a szavakkal, mindig betartja az ígéretét, különösen akkor, ha ilyen dologról van szó.

- Fázol? - kérdezte tőle lágyan. Válaszként megrázta a fejét.

- Nos, David, örülök, hogy találkoztunk. - gyorsan kezet ráztak, majd a férfi ott hagyta őket.

Nem sokáig tudták folytatni az utat, mert egy hang ismét megállította őket.

- Nagyúr! Lenne ránk egy perced? Fontos dologról van szó. - most egy vörösesbarna hajú, zöldszemű férfi közeledett feléjük, és a mögötte álló négy férfi felé intett.

- Ha megbocsátasz, most mennem kell. Nemsokára találkozunk. Addig menj és igyál valamit. Majd megkereslek. - mondta halkan Bellának, azzal a választ meg sem várva, odament a jókedvűen iszogató varázslókhoz.

A boszorkány lassan folytatta útját, közben végignézett az emberek jelmezein. Volt, aki szellemnek öltözött be, és akadt olyan is, aki egy hatalmas tökre emlékeztette őt.

Elindult az egyik asztal felé, amin literszámra sorakoztak az italok. Azonnal eszébe jutott a múltkori eset, amikor részegen kóborolt az utcán, miután megölte Anthony-t. Jason kísérte vissza a fogadóba, ha ő nincs, talán még mostanra sem találta volna vissza.

Aztán arra gondolt, hogy Cissy valószínűleg nem örülne, ha látná, hogy megint iszik.

Nem iszok sokat! Amúgy is, itt mindenki iszik, és milyen parti az olyan, ahol nem isznak alkoholt?

Épp nyúlt egy Lángnyelv-whisky-s üvegért, amikor egy idősebb ember véletlenül nekiütközött a vállának. Elveszítette az egyensúlyát, és amikor megfordult, már nem azzal az emberrel találta szemben magát, aki nekiment.

Egy jéghideg, kék szempár meredt le rá kiismerhetetlen arckifejezéssel. Tejfölszőke haja szinte Holdként ragyogott a sötétben, de a szeméből sem hiányzott ez a csillogás. Talpig feketében volt, ami még jobban kiemelte a tekintetét.

Hűvösen nézett rá, enyhén felvont szemöldökkel. Bella köpni-nyelni nem tudott. Teljesen lebénult ettől a szempártól, mert olyan erős érzelem áradt az egész férfiből. Nem is tudta megállapítani, hogy mi. Elutasítás, utálat, nagyképűség.

A nőnek fogalma sem volt, hogy mennyi ideje áll ebben a hidegen méregető pillantásban, de már kezdte kényelmetlenül érezni magát, de ahhoz nem érzett elég erőt, hogy elmenjen, hiszen megszólalni sem tudott, nemhogy elmenni.

Ott álltak és némán nézték egymást, a sötétbarna szempár nekifeszült a jégkéknek. Nem akartak megszólalni, szavak nélkül próbálták kitalálni egymás gondolatait.

Bella nem is sejtette, hogy nem messze tőlük egy másik szempár is őt méregeti, az viszont határtalan gyűlölettel.

Kezében egy whisky-s pohárral, rezzenéstelen arccal nézte a nőt, és az előtte álló férfit, akit mellesleg jól ismert.

A Hold fénye megvilágította éjfekete szemeit, amiben a düh lángjai vad táncot jártak.

Sötétkék álarcot viselt, nem akarta, hogy felismerjék őt. Nem akarta felfedni magát, egyelőre nem. Mogyoróbarna haja lágyan ringatózott a levegő mozgására. A szél fekete madártollakat sodort magával, amelyek egészen magasra szálltak és onnan figyeltek le gazdájukra, aki gonosz vigyorral nézte esküdt ellenségét.