2. Fejezet

Sziasztok! :)
Itt a második rész. Remélem, ez is tetszeni fog. Jó olvasást!
 
 2. Fejezet

Az utcán nagy volt a nyüzsgés, ahhoz képest, hogy éjszaka volt.
A boszorkány eléggé feszélyezve érezte magát az idegen mellett. Még mindig úgy gondolta, hogy nem kéne megbíznia egy olyan emberben, akinek még a nevét sem tudja. Ő megmondta a nevét, de a férfi be sem mutatkozott, és ez eléggé zavarta. Sosem szeretett kiadni magáról személyes információkat, főleg akkor nem, ha cserébe nem kapott semmit.
Abból még nem lehet baj, hogy megmondtam a nevem. Amúgy is csak a keresztnevemet árultam el, a vezetéknevemet nem akarom, hogy tudja, de nem hiszem, hogy ismeri a családom. - gondolkozott magában, és közben ránézett a mellette lépkedő férfira. Ő teljes nyugalommal sétált, kezében a csomagokkal.
Beértek a város főterére, itt is sok ember volt. Körülbelül negyed órája sétáltak, és a boszorkány szeretett volna már megérkezni, hiszen fárasztó útja volt, és pihenésre vágyott.
- Ne aggódjon, pár perc és ott vagyunk. - mondta a varázsló, mintha tudta volna, hogy a nő mire gondolt.
Lehet, hogy gondolatolvasó? - kérdezte magától. - Biztos nem, csak látja rajtam, hogy szeretnék már odaérni. 
Teljesen a gondolataiba mélyedt, ezért nem vette észre, hogy a férfi megállt egy nagy épület előtt.
Ez megőrült? Hova hozott engem? - hüledezett magában, mikor benézett az ablakon. A kis asztalok mellett fekete köpenybe burkolózott alakok ültek, és valamit ittak egy nagy kupából.
Néhányan újságot olvastak, de a legtöbben csendben ültek, és maguk elé meredtek. A helyiségben füst és különféle szagok terjengtek.
A férfi megfogta a kilincset, és benyitott. A teremben eddig hangzavar volt, de amint meglátták, hogy ki lépett be, síri csend lett. Egy idős hölgy még a poharát is kiejtette a kezéből meglepetésében.
Csoszogás hallatszott, és megjelent egy öreg, görnyedt hátú, ősz hajú férfi.
- Nagyúr! - suttogta. - Isten hozta újra itthon. Remélem, jól telt az útja, és sikerült elintéznie, amiért elutazott.
- Köszönöm a szívélyes üdvözletét, Thomas. Kérem, foglaljon helyet, egy perc és jövök. - fordult hátra a nőhöz. Ő viszont nem értette, hogy most miért kell leülnie, amikor csak egy meleg ágyat szeretett volna. Nem akart udvariatlan lenni, ezért helyet foglalt az egyik sarokban.
A Nagyúr - ahogy Thomas nevezte - odament a pulthoz.
- Két vajsört kérek. - rendelt az öregtől. Az egy ideig kutatott a pult alatt, míg végül talált két, használható poharat. Aztán odatette őket a csap alá, elkezdte beleengedni az aranysárga, átlátszó, habzó folyadékot.
A férfi csak biccentett, és fizetés nélkül visszament az asztalhoz, ahova a nő leült.
- Nincs ehhez túl késő? - kérdezte Bellatrix, miközben a varázsló is helyet foglalt és kortyolni kezdte az italt.
- Késő? - kérdezett vissza. - Én inkább korainak mondanám - kortyolt még egyet, aztán kimutatott az ablakon, ahol már halvány fény derengett, a hajnal közeledtét jelezve.
A nap halványan beragyogott az ablakokon. A pulton hagyott, üres poharak megcsillantak a napfényben.
A férfi már rég megitta a saját vajsörét, de a nő még mindig nem nyúlt hozzá.
- Miért nem iszik? Nagyon finom. Vagy talán még nem kóstolta? - kérdezte tőle egy idő után, mert ő egy kis érdeklődést sem mutatott az ital iránt.
- De igen, már kóstoltam, és tényleg nagyon különleges íze van, de ilyen korán, ahogy Ön is mondta, nem szoktam inni. Alapjában véve sem iszom sokat, csak egy keveset, de hajnalban végképp nem és... - hirtelen elhallgatott, mikor meglátta, hogy a férfi megint úgy mosolyog rá, mintha valami helytelen dolgot mondott volna.
Megint olyat árultam el magamról, amihez semmi köze. - fortyogott magában.
- Nem akarok tolakodónak tűnni, de szerintem nyugodtan tegeződhetnénk, hiszen egykorúak vagyunk, nem? Remélem, nincs ellenedre.
- Nincs, tegeződhetünk. - egyezett bele, pedig egyáltalán nem akart.
- Örülök, meglátod, így sokkal könnyebben tudunk majd beszélgetni.
De én nem beszélgetni akarok, meg italozni, hanem aludni. - dühöngött, de ezt próbálta nem kimutatni.
- Nos, kedves Bellatrix, biztosan elgondolkoztál már azon, hogy mit keresünk itt, ebben az egyszerű kis fogadóban, és azon agyalsz, hogy vajon hol lehet lepihenni vagy aludni egy kicsit. De ne aggódj, a szobák a második emeleten vannak. - mindezt úgy mondta, mintha egy ötéves gyerekhez beszélne, akinek azt próbálja elmagyarázni, hogy mennyi egy meg egy.
Nincs mit tenni - gondolta Bella - úgysem fog addig elengedni, amíg nem beszélek vele. Azzal kényelmesen hátradőlt a széken, és keresztbe fonta a karját a mellén, ezzel is mutatva, hogy most már teljesen rá figyel.
A Nagyúr egyből észrevette a nőn végbemenő hirtelen változást, és meg is ragadta az alkalmat, hogy feltegye következő kérdését.
- Miért utaztál ide? 
- Azért, hogy kikapcsolódjak. Meg a nővérem miatt is. Pár nap múlva lesz a születésnapja.
- Értem. A nővéred itt lakik, ebben a városban?
- Nem, ő is ideutazik majd, és együtt fogunk ünnepelni.
A férfi szándékosan húzta az időt, hogy Bella magától válaszoljon a fel nem tett kérdésre, de csak nem akart.
- És a nővéredet hogy hívják? - kérdezte csak úgy mellékesen, pedig nagyon is érdekelte a válasz.
A nő felemelte az asztalról az eddig érintetlenül hagyott poharát, azért, hogy gondolkodási időt nyerjen.
Ennek a férfinak miért olyan fontos, hogyan hívják őt vagy a testvérét? Aztán hirtelen eszébe jutott! Neki nem az a lényeg, hogy megtudja a keresztnevüket, a családi nevükre kíváncsi.
- Mégis iszol? Jó döntés volt, meglátod teljesen másképp fogod érezni magad.
Erre nem válaszolt semmit, csak visszatette az immár üres poharat az asztalra, ami nagy koppanással tért vissza előző helyére.
- Narcissa. Ez a nővérem neve. - mondta kihívóan a férfi szemébe nézve, és várt, hogy mit fog reagálni.
Az egy ideig gondolkozott, hogy mit is mondjon erre, aztán ugyanolyan merően, mint a nő, a szemébe nézve, megkérdezte:
- És vezetéknevetek nincs? Milyen családból vagytok ti? - ezt már szinte fülig érő szájjal mondta. Bellának nagyon nem tetszett, hogy ez az ismeretlen férfi kigúnyolja a családját, úgy, hogy semmit sem tud róluk. Ezt szóvá is tette. 
- De van. Csak azt nem értem, hogy mi jogon mondasz véleményt a családomról, ha nem is ismersz minket.
- Pont azért kérdeztem, hogy megismerjelek téged és a családodat. Csak egy egyszerű kérdést tettem fel, nem kell egyből felkapni a vizet. Nálunk ez úgy megy, hogy az első találkozásnál mindkét fél bemutatkozik egymásnak.
- És mintha te bemutatkoztál volna! - gúnyolódott a nő.
A férfi szemében düh villant, amit a nő rögtön észrevett.
Mit képzel magáról ez a nő? Mégis kivel beszél? - de nem szólalt meg, csak bal kezével megszorította köpenyében lapuló pálcáját, és nagyon türtőztetnie kellett magát, hogy ne támadjon rá a nőre, vagy ami még rosszabb, hogy meg ne ölje. 
Bellatrix megijedt, érezte, hogy most túllőtt a célon. De hát igaza van, ez a férfi még arra sem méltatta, hogy megmondja a nevét. Persze, neki minden kérdésére válaszolnia kell, és cserébe el kell tűrnie, hogy csak ő mond el magáról személyes dolgokat, és ha csak meg meri jegyezni, hogy a férfi nem mutatkozott be, máris ő lesz a hibás.
- Az én nevemet mindenki ismeri. - suttogta a férfi pár perc múlva. - Aki meg nem, az hamarosan megtudja. - biccentett a nő felé.
Megint csoszogás hallatszott, és újból megjelent Thomas. 
- Nagyúr! - hajtott fejet előtte. - Melyik szobát foglalhatom le a hölgynek? - kérdezte mélységes alázattal.
- Nem kell szobát foglalni, velem alszik. - jelentette ki ördögi mosollyal az arcán, de közben már nem a pultost nézte, hanem a nőt.
- Á, értem. Akkor nem is zavarok tovább. Jó pihenést!
- Köszönjük, Thomas. - még mindig a nőn tartotta a szemét.
Bella egy kicsit zavarba jött a kijelentéstől, de még inkább attól, ahogy a férfi ránézett. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi miért akar vele aludni, persze volt egy pár tippje, de ő nem olyannak látszott, mint aki minden nap nőket hív fel a szobájába. Ő csak udvarias és segítőkész akar lenni - legalábbis ő így gondolta.
- Most, hogy letisztáztuk, hol fogsz aludni, szeretném, ha végre válaszolnál a rég feltett kérdésemre. Mi a teljes neved? - ezt nem mérgesen vagy türelmetlenül kérdezte, hanem teljesen nyugodtan, és bevetette lehengerlő mosolyát és lélegzetelállító pillantását.
Bella tudta, hogy addig nem szabadul meg a férfitól, amíg el nem árulja a nevét.
Vagy nem is akarok megszabadulni tőle? - szólalt meg egy kis hang a fejében. Aztán nagy nehezen kibökte:
- Bellatrix Lestrange.
Elhallgattak. Aztán a férfi szólalt meg először:
- Megtisztelve érzem magam, hogy végre hajlandó voltál megmondani a neved. - mondta enyhe gúnnyal a hangjában. - De most már nem tartalak fel tovább, felkísérlek a közös szobánkba. 
Egy hosszú, kacskaringós lépcsőn mentek végig. Minden második lépcsőfok megnyikordult léptük alatt.
A Nagyúr szobája - ami innentől kezdve Belláé is - a folyosó végén volt. Az ajtóig vezető utat fáklyák világították meg.
Kinyitotta a nő előtt az ajtót, aztán ő is belépett.
Bella még életében nem látott ilyen szobát. Minden fekete színű volt. A padló, a falak, a függönyök, de még az ágynemű is.
- Remélem, nem zavar a színválasztás.
- Nem, nekem is a kedvenc színem. - vallotta be a nő.
- Végre egy közös pont. - nevetett fel a férfi.
- Igen, köszönöm a szobát, és ne haragudj rám, nem akartalak megbán... - de nem tudta befejezni, mert a férfi a hüvelykujját a szájára tette, és mélyen a szemébe nézett, de nem mondott semmit.
Bella megint zavarba jött, de most az érintésétől. Új érzéseket ébresztett benne, amik eddig ismeretlenek voltak számára.
- Pihend ki magad. Aludj jól. - búcsúzott a varázsló.
- Te nem maradsz itt? - csúszott ki a száján a kérdés, és ezzel ismét mosolygásra késztette a férfit.
- Nem, én csak nagyon ritkán alszom itt, úgyhogy nyugodtan berendezkedhetsz.
- Köszönök mindent.
- Szívesen. - mondta és végigsimított az arcán. Azzal elfordult és kiment az ajtón.
Bella meg csak állt ott, megbabonázva a férfi érintésétől, és bámult a Nagyúr után.